Ajándékozd meg önmagad és szeretteid inspirációval és fejlődéssel!

Szabó Péter – Van élet a halál ELŐTT!

ÉLNI JÖTTÜNK A FÖLDRE, NEM CSAK LAKNI – VALÓDI ÚTMUTATÓ KÜLDETÉSED ÉS SZENVEDÉLYED MEGTALÁLÁSÁHOZ

 

Görgess lejjebb a részletes ismertetőhöz és a beleolvasáshoz!

 

Megosztás :

3 730Ft

Készleten

Leírás

(Ez a kiadás a 2014-ben kiadott ugyanezen című könyv megújított változata. Csa a borító újult meg, tartalmilag változtatlan.)

Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk? Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELŐTT!

Ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mikor fog véget érni az életünk, és mi fog történni azután, sokkal jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, mi mindent tehetünk ma, holnap, minden egyes napon, amit addig ajándékba kaptunk.

Mindannyiunknak van választása, hogy mit kezd az életével, még akkor is, ha a többség ezt nem így látja, és azt gondolja, az élet az, ami csak úgy megtörténik velünk.

Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség – szinte elenyésző kivétellel – kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig.

Ha azonban te is azon kevesek közé tartozol, akik hisznek abban, hogy Élni jöttünk a Földre, nem csak lakni, akkor ez a könyv Neked szól kedves barátom! 

Hitem szerint a könyvben szereplő gondolatok, történetek, megközelítések, kérdések és gyakorlatok segítségedre lesznek abban, hogy megtaláld a küldetésed, ezáltal kihozhasd az életedből mindazt, ami benne van. Hiszen igenis van élet a halál ELŐTT!”

Barátsággal,

Szabó Péter

További információk

Tömeg 0.350 kg

BEST SELLER!

Atomi szokások

James Clear

APRÓ VÁLTOZÁSOK, KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK
A JÓ SZOKÁSOK KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS A ROSSZ SZOKÁSOK MEGSZÜNTETÉSÉNEK EGYSZERŰ ÉS BIZONYÍTOTT MÓDSZERE

A „minden nap 1 százalékkal jobb teljesítmény” forradalmi rendszere.

Az emberek azt hiszik, ha változtatni akarnak az életükön, nagyban kell gondolkodni. A világhírű szokásszakértő, James Clear azonban egy másik utat fedezett fel. Tudja, hogy a valódi változás több száz apró döntés halmozati hatásának az eredménye – olyan kis döntéseké, mint napi két fekvőtámasz, öt perccel korábbi ébredés vagy egyetlen rövid telefonhívás.

4 770 Ft